A Conin projekt fő záróeseménye a november 28-ra időzített tudományos konferencia. Szerdán reggel 9-kor indul az előadások sora, délután 4-ig tart (a MAB-ban, azaz az Erzsébet téri akadémiai székházban), amit 5-től a múzeumban (a Papszeren) filmvetítéssel egybekötött beszélgetés és tárlatnézés (Buheráék társbérletben, illetve Amikor még fújt a gyár) követ.
A konferencia előadásaira a belépés díjtalan (ahogy este a Papszerre is), és a szervezők minden érdeklődőt várnak és szívesen látnak, aki foglalkoztat a felvonultatandó témák valamelyike. A részletes és pontos programról a főszervező Észak-Keleti Átjáró Egyesület honlapján lehet tájékozódni. A konferencia címe, ugyebár, Lakás, Környezet, Munkahely – XX. századi iparvárosok arculata, társadalma és termelése.
Az előadók gazdag sorából pedig kiemelhetők: R. Nagy József és Dobák Judit a Miskolci Egyetemről, Németh Györgyi (ICOMOS), aztán N. Kovács Tímea társadalomtörténész vagy Bereczki Zoltán és Szunyogh László építészek, és még több mint tucatnyian, miskolciak, fővárosiak, dunántúliak is.
Az előadások témái között pedig olyanok szerepelnek – kedvcsináló jelleggel tallózva közöttük –, mint a szocialista városok ipari öröksége, egykori vasgyári és bányatelepek 3D-s számítógépes rajzai, az avasi kilátó ábrázolásai, a lakótelepek többféle típusainak kialakulása, aztán munkáskép, Népmobil, Uránváros, MoziMiskolc, fúvószenekar Rozsnyón és „éden az Avason”.
A hátralévő napokban az esemény Facebook-oldalán fogunk rendszeresen ízelítőt adni a várható élményekből.