Oldal kiválasztása

Az első nagyrendezvény a Conin Projekt történetében: a tavaly szeptemberben indult sorozat keretében tartotta meg a Kulturális Örökség Napját az OZ Medza, illetve a Rozsnyói Bányászati Múzeum.
A május 2-án megrendezett esemény a szlovákiai város múzeumának főépületénél, a Šafárik úton, a Sentinel élményközpontban zajlott. A fő programot a múzeum új tárlatának, a Gömör bányászata és kohászata című kiállítás megnyitója adta, amelyen Pavol Lackanič intézményvezető és Jarka Neubauerová szerepelt. A meghívott látogatósereg javarészt helyi általános iskolák tanulóiból állt. A cél ugyanis épp az volt, hogy felkeltsék az érdeklődést a fiatal generációban a kulturális örökség iránt.

A gyerekek megtekinthették tehát az új bemutatót, majd kipróbálhatták a játszóházat, ahol hagyományos kézműves mesterségeket tanítottak nekik. Az aranymosástól kezdve a liszt malomkövön őrlésén át a mézeskalács sütéséig és díszítéséig. A végén volt egy vetélkedő is, az addig látott témákról kaptak kérdéseket a tanulók. A helyes válaszokért pedig apróbb ajándékokat. (A főnyeremény egy egész családnak szóló ingyenes múzeum belépő volt a bányászati múzeumba.) A végén az egész azzal zárult, hogy a megjelent diákok frissítőt, gyümölcsöt, szendvicset kaptak.
A Kulturális Örökség Napját most első ízben rendezték meg a rozsnyói muzeológusok, illetve a civil szervezet tagjai, ehhez a Conin Projekt szolgáltatta az apropót.

(fotók forrása: Deň kultúrneho dedičstva)