Oldal kiválasztása

Bányász zenekar galéria

Rozsnyón a nagyzenekari fúvószene megjelenése az 1914-hez esztendőhöz kötődik, amikor már működött a bányaüzem Rozsnyóbányán (Rožňava Baňa). Az együttes 23 taggal, valamint az összes jelentősebb hangszerrel, eszközzel rendelkezett.

A főként gyári dolgozókból álló zenekart karmesterként id. Alojz Giesel vezette, majd 1920-ban ugyanezen a poszton Ladislav (László) Kubík tűnt fel, ezután a zenekar szinte változatlan összeállításban működött 1922-ig, amikor Alojz Giesel visszatér az élére, s ott is maradt 1930-ban bekövetkezett elhunytáig. Munkássága folyamán kinevelte fiát, ifj. Alojz Gieselt, úgy is mint utódját a zenekar élén, aki 1954-ig sikeresen vezette az együttest. A rozsnyói bányász fúvószenekar történelmében az utolsó karmester Karol Králik lett, 1956-ban. Ő fiatalon a kassai karmesteri képzés növendéke volt. A zenekarvezető törekvéseit a rozsnyói vasércbánya igazgatósága és a helyi szakszervezet (ROH) is segítette.