Oldal kiválasztása

A játékot teniszlabdával játszottuk, a kinti kézilabda pályán. A játékosok száma mindig attól függött, hogy éppen mennyien szerettek volna játszani. Nálunk ez abban az időben nagyon népszerű játék volt a szintén teniszlabdával játszott fallabda mellett.

A játékszabály szerint a teniszlabdát a hatos vonalon belülről kellett dobni a másik kapu irányába. Ha bement a dobás az egy pontot ért, ha viszont a labdát megfogták anélkül, hogy az leesett volna a földre, a másik csapat jöhetett. Ekkor összebújva az egyik játékos magához vette a labdát rejtve (a ruhája alá dugta), és a többi játékos is úgy csinált mintha a labda nála lenne. Egyszerre indultunk el a másik kapu irányába. (Ilyenkor tehát már át lehetett menni a másik térfélre. A védekező játékosoknak az volt a feladta, hogy a támadókat megérintsék…

Nagyon szerettem ezt a játékot, mert nagyon izgalmas és szórakoztató volt. Úgy tanultunk meg messzire, erősen labdát dobni, hogy utána atlétika versenyen akkorát dobtam kislabdával, hogy az Ifi pályán nem volt addig felrajzolva a pálya.


 

Kama játékszabályok: