A Buheráék társbérletben címet viselő kiállítás (a konferencia mellett) a korona volt a 2017-18-ban futott Conin projekt végén. Tavaly októberben nyílt meg, a Herman Ottó Múzeum kiállítási épületében volt látható a Papszeren, az eredetileg tervezett két hónaphoz képest jóval tovább, közel fél éven keresztül. A létesítmény tervezett felújítása miatti zárás hozta el a végét április 1-vel.
A huszadik század második felének (közelebbről az 50-60-70-es évek) jellegzetes nagyvárosi, azon belül miskolci miliőjét megjeleníteni hivatott anyag a korban élők és dolgozók lakhatási, munkahelyi és egyéb körülményeit mutatta be, részben tárgyak – egy berendezett kvázi-lakás –, részben fotók és egyebek segítségével. Mindezt többé-kevésbé meg lehetett örökíteni videón is: az alábbi nem-hivatalos, mondhatni amatőr filmfelvétel több mint tíz percben őrzi meg a látottakat. Szöveges alámondással Kapusi Krisztián, a kiállítás kurátora, a múzeum történésze szolgál, de egy ponton a kommentálásba a Conin kutatások egyik interjúalanya, Köpeczi István is bekapcsolódik; ő a vendéglátós szál gyűjtésében volt a kutatók segítségére, lévén maga is felszolgáló, később étteremvezető az ominózus időszakban.