Két jeles nap követte egymást november utolsó hetében, s mindkettő többé-kevésbé a Conin projekt lezárását jelentette. A rozsnyói kiállításmegnyitóval párosított utolsó két oldalú workshop – amelyek sora a szlovák-magyar kutatási együttműködés lényegét jelentette másfél éven át – mindazonáltal csak jelképesre sikeredett: a Rozsnyóbánya címet viselő tárlat előkészítő munkálatai folytán érdemi egyeztetésekre már alig jutott idő és energia. A miskolci kontingens természetesen jelen volt kedd délután a főtéri Galériában tartott ünnepi rendezvényen, ahol Pavol Lackanič múzeumigazgató és Gabriella Kolesarova muzeológus nyitották meg a január végéig megtekinthető kiállítást (alcíme: „Élet és munka” – témája természetesen a felvidéki bányászati múltjának gazdag emlékezete, javarészt fotók formájában).
Másnap a miskolciaknak már itthon volt dolguk: a magyarországi záróeseménynek tekinthető konferencia megtartása volt a feladat. A coninos produktum igazán látványosra sikerült: kéttucatnyi előadó és téma a Miskolci Akadémiai Bizottság székházában, reggeltől délutánig, mintegy fél fős érdeklődő közönség előtt. Az előadások a Lakás, Környezet, Munkahely – XX. századi iparvárosok arculata, társadalma és termelése cím és tematika köré csoportosultak, és olyan jól sikerültek, hogy az Észak-Keleti Átjáró Egyesület célja lett valamilyen formában nyomtava is publikálni szövegüket.
A konferencia fő programját zárandó a publikumot délután még a papszeri múzeumépületbe invitálták a szervezők, megnézni a Buhera-kiállítást, valamint a projekt keretében készült dokumentumfilmet. Nem mellesleg a Lendvai Péter vezette Perecesi Bányász Fúvószenekar zenélt. A házigazda szerepét pedig Kapusi Krisztián töltötte be.