Oldal kiválasztása

Filmforgatások zajlanak a projekt keretében, amint arról már korábban is beszámoltunk. Játékfilm is készül, és dokumentumfilm is. Előbbi a szlovák-magyar kétoldalú együttműködés résztvevőivel, egy kis fiktív sztori mentén – a legendabeli Conin meginvitálja az átjárósokat és a medzásokat egy közös kalandra –, utóbbi pedig a kutatási témák közül a leglátványosabbakról, a meginterjúvolt interjúalanyok szereplésével.

A játékfilmről mutattunk már néhány képet, amelyek a szlovákiai, Rozsnyó melletti Pozsáló hegycsúcson készített felvételeket ábrázolták, ez a fő helyszíne a coninos történetnek. A kapcsolódó jelenetek kint, illetve Miskolcon lényegében párhuzamosan készülnek, az OZ Medza és az Észak-Keleti Átjáró Egyesület érintett tagjaival, hogy hamarosan összeállhasson belőlük a végleges mozi, amelynek bemutatója értelemszerűen a projektzáró konferencia, illetve kiállítás őszi eseményén lesz.

A miskolci dokumentumfilm kulisszatitkaiból pedig egyelőre annyit árulhatunk el, hogy négyes tagolású lesz, a fejezetek, amelyeket a kama játék és más hasonló vándormotívumok kötnek össze, a következők: fúvószenekarok a gyárban, a bányában és a vasútnál; az avasi kilátó valamikori TV Presszója; a Diósgyőri Gépgyár aranykora, valamint „Miskolc sportja” régen és ma. Reméljük, kellően felcsigáztuk az érdeklődést! Filmbemutatók tehát valamikor ősszel, október-november tájékán. A filmkészítés irányítója, azaz a rendező mindkét esetben Szilágyi Levente.