Ismét egy szlovák-magyar kétoldalú eszmecsere, a sorminta szerint ezúttal megint a borsodi megyeszékhelyen.
A nyitányt megszokott módon a két fél részéről egy-két rövid áttekintő beszámoló jelentette: ki miben és meddig jutott a legutóbbi találkozás óta. Többen vetítéssel kísérték előadásaikat. Apropó, a színhely szokatlan volt: a rozsnyói látogatókat sikerült a megyei építészkamara székházában, a Kós-házban vendégül látni ezúttal.
A napirend legfontosabb tételét aktuálisan a filmes egyeztetés adta. Sikerült ennek kapcsán időpontokat találni a tervezett második nagy közös tanulmányúthoz (Graz), és a következő hónapok újabb miskolci, illetve rozsnyói workshopjaihoz is dátumokat társítani, beleértve az önkéntesekkel végzendő kirándulásokat is. És egy újabb túra terve is körvonalazódott: ez adná majd a „nagyjátékfilm” sztorijának oroszlánrészét s szolgálna a teljes létszámú forgatás apropójául is. Alaptörténetként olyasmi kezdett kikristályosodni, hogy a magyar-szlovák vegyescsapat, ki-ki a maga otthonból indulva, a titokzatos „Conint” kezdi el keresni, aki talán egy méretarányos bábúként jelenne meg a kamera előtt, rejtélyes üzenetetek juttatva el mindahány szereplőhöz – mindenkihez másképpen –, akik együttesen vágnak neki a meghívóban megadott úticélnak, hogy ott felfedje előttük a titkot a projekt névadója… Mindez történne a szlovákiai Pozsáló helyvidéken. Várhatóan egy tavaszi hétvégén zajlik majd a forgatás, amihez időközben a rendezőt is sikerült megtalálni, ő már az említett egyeztetéseken is részt vett.