Első tanulmányutunk alkalmával Selmecbányán jártunk. Pontosabban: Selmecbányán, valamint a hozzá tartozó, illetve közelében lévő Hodrusbányán és Szentantalon.
A város és környéke izgalmas volt, a programok tanulságosak, a kávézók és pincekocsmák hangulatosak…
Három konkrét és valóságos bányalátogatás – amire a miskolci kutatóknak otthon, azaz Perecesen nem adódott módjuk sohasem – is szerepelt a programban. Az első este Hodruson, ahol egy igazi középkori, több évszázadon át művelt és az akkori miliőt hűen őrző és tükröző aknát volt alkalmunk felkeresni, részben végigjárni. Érdekes módon az ipartörténeti emlékhely megőrzése és napjainkban zajló bemutatása a nagyközönség számára egy privát cégnek, a helyet a közelmúltban megvásárló vállalkozásnak köszönhető. Idegenvezetőt adnak, emellett múzeumot, kiállítóteret is fenntartanak. Érdekes elképzelni, hogy ilyesmi akár a diósgyőri ipartelepi környezetben is elképzelhető volna…
A második bányalátogatás ugyancsak egy régebbi típusú aknába vitte le a kétnyelvű csapatot, ez volt a Selmecbányának szinte a belvárosába eső, lényegében a főutcáról „nyíló” Glanzenberg, ahol ugyancsak idegenvezető kalauzolt végig. (Itt és előbbi helyszínen szlovákul ment a tájékoztatás, de a delegációnk mindkét nyelvet ismerő tagjai ügyesen és készségesen szinkronfordítottak.)
A harmadik napra jutott a város határában lévő, időben jóval közelebbi viszonyokat mutató és nagyobb kapacitású tevékenység emlékét őrző bánya felkeresése (Szlovák Bányászati Múzeum / Slovenské banské múzeum), amelyet egyébként egy Geopark nevű komplexum vesz körül (ásványkiállítással és egyebekkel). Bepillantást nyerhettünk, milyen lehetett az a bányászélet, amelyet még alig néhány évtizeddel ezelőtt nemcsak itt, de Perecesen is ismertek. A másfél órás földalatti túra záró szakaszában a huszadik század 70-80-as évekbeli technológiájára is ráláthattunk. Nehéz volt eldönteni, a „történelmi”, avagy a modern idők nehéz bányaviszonyait látni, érzékelni volt-e ijesztőbb és elgondolkodtatóbb.